Sziasztok Kedveskéim! Akkor meg is hoztam nektek a prológust, ami szándékosan lett ilyen rövid, ugyanis úgy gondolom kell egy kis kedvcsináló a történethez! Két lány szemszögéből olvashattok részletet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Hozzászólásokat, véleményeket epekedve várom, ugyanis kifejezetten érdekel mit gondoltok eddig a történetről!
Ezer köszönet: Cinty Miller
Prologe
Charlie Parks
A házunktól pár saroknyira lévő, kissé az ókori Western filmekben látható faházakra hajazó kocsma mögötti szemétlerakónál ácsorogtam és a cipőm talpáról igyekeztem eltüntetni az árulkodó sarat, ami útközben a mocskos útnak köszönhetően ragadt rá barna bokacsizmámra. Az ujjaimat mozdítani sem bírtam a hidegtől, a szagokat pedig szinte egyáltalán nem éreztem, ami talán még a hasznomra is vált, ugyanis a mellettem mindenféle hulladékkal teledobált, különböző nonfiguratív mocskokkal díszített szürke konténer tartalmának orrfacsaró bűze másképpen elviselhetetlen lenne. A következő pillanatban már ki is szúrtam egy sötét ruhákba öltözött alakot, aki a fejére húzott kapucnival igyekezte nem felhívni magára az emberek figyelmét. Amint megpillantott rögtön szaporázni kezdte a lépteit, mikor pedig elém ért, mélyen a farzsebébe nyúlt, ahonnan kihúzta az aprócska, tökéletesen összezárt zacskóban lévő, néhány gramm fehér port. Elégedett mosolyra görbült kicserepesedett ajkam és amint a tenyerembe ejtette az átlátszó tasakot, azonnal a kabátzsebem rejtekébe csúsztattam, biztonságképpen a cipzárt is ráhúztam, nehogy útközben elszórjam valahol. A dílernek egy szót sem kellett szólnia, tökéletesen értettem a dolgom és kivettem az összegyűrődött pénzt a zsebemből.
- Pontosan annyi – vágtam rá azonnal, amint egyenként számolgatni kezdte a zöld bankjegyeket. A csont sovány srác feltolta az orrán lecsúszott, Harry Potterre hajazó szemüvegét, majd elégedetten elmosolyodott, mikor végül ő is meggyőződött, hogy nem verem át. Köszönés nélkül fordult sarkon, s sietősen távozott. Egy ideig a szemeimmel követtem az útját, amikor pedig már elnyelte az éjszaka sötétsége újra kivettem az előbb megszerzett anyagot. Egy borsónyit a mutatóujjamra szórtam, amit abban a pillanatban fel is szívtam az orrnyílásomon keresztül, hogy aztán a mindennapos gondokat kicsit félretéve a kábulat gyönyörű világába repülhessek.
Reina Thompson
Kettesével, sietősen vettem a bejárati ajtóhoz vezető lépcsőfokokat, mielőtt még John hazaér, s megérzi rajtam az alkohol jellegzetes szagát. Miközben a kulcscsomóval babráltam hirtelen egy kocsi ajtajának csapódására kaptam fel a fejem, abban a minutumban hátra is pillantottam a vállam felett, viszont már minden kétségbeesett lépés túl késő lett volna, ugyanis gondtalanul fütyülve haladt felém a sötétben nevelőapám, aki tizenöt éves korom óta megkeseríti az életem és soha nem lesz képes helyettesíteni az édesapám, akit még egészen kislány koromban vesztettem el egy brutális buszbaleset következtében. Az utasok közül szinte senki nem élte túl, ha mégis, akkor örök életére megnyomorodott vagy olyan sérüléseket szerzett, amiknek nyomai élete utolsó percéig megmaradnak. A kezem egyre jobban remegett, még egyszer utoljára megpróbáltam kikeresni a megfelelő kulcsot, ám kiszóródott a kezemből és hiába kaptam utána, lerepült a lépcső tetejéről, egyenesen a rózsákkal teli virágoskertbe. Ekkor már éreztem magamon az engem pásztázó tekintetet, s akaratlanul is összébb húztam magam, akárcsak egy ártatlannak tűnő kiskutya, akit rajtakapnak a gazdi méregdrága szandálja rágcsálása közepette.
- Hol a fenében jártál? – kérdezte mély hangján, amitől mindig is az egekbe meredt az összes kósza szőrszál a hátamon. Még nyugodtnak tűnt, viszont eléggé ismertem ahhoz, hogy tudjam mennyire nem a türelmességéről híres.
- Csak a könyvtárban – közöltem alig hallhatóan, de szinte be sem fejeztem a mondatot, máris öblös nevetés tört fel a torkából, amitől majdnem leszédültem a lépcső tetejéről.
- Már megtanulhattad volna, hogy engem nem lehet ilyen könnyen átverni – szinte számítottam az ütésre, így próbáltam kitérni előre, ám a szokásos pofon helyett most megragadta a csuklómat. Fél kézzel fordította el a kulcsot a zárban, miután pedig lábbal berúgta az ajtót, hatalmasat taszítva rajtam lökött be rajta. Rögtön elvesztettem az egyensúlyom és tehetetlenül a földre estem, ahová keményen beütöttem a fejem, amitől kissé elhomályosult a látásom, a következő pillanatban pedig a hajamnál fogva rántott fel és mocskos dolgokat suttogva a fülembe egy hirtelen mozdulattal letépte rólam vékony anyagból készült felsőm..
